14-15 éves koromban felfedeztem a táncot. Szinte…szinte szerelmes lettem. Olyan volt mint a repülés, egy szédült mámor, mikor színből színbe szállsz… vörös és kék és zöld és…és mintha a lelkem áradt volna ki a pórusaimon át és..és megnőttem volna a színpadon, mert ott több voltam mint amit látsz. Úgy éreztem hogyha ezt az egészet beleöntöm a táncba és ha csak egy ember van aki megérti..Megérti hogy mik vagyunk..Akkor megérte, tudod? Aztán, mit talált ki ez a szédült lány?...Úgy döntött hogy elmegy New Yorkba..És ez bizony nem volt jó ötlet. Magammal vittem mindezt a balett iskolába és azt hiszem nem lelkesedtek érte. De kitartottam…kitartottam. És aztán bekerültem Alexhez. Tudod megesküdtem arra, hogy nem engedem meg hogy ez még egyszer előforduljon. És elkezdtem..elkezdtem képezni magam,.. elkezdtem képezni magam, hogy olyan legyek mint mindenki más, mert elég rosszul éreztem magam a bőrömben és úgy láttam, hogy másoknak nincsenek ekkora problémái érted?? Úgyhogy elkezdtem képezni magam, hogy hogyan öltözzek, beszéljek, viselkedjek,..és megtanultam, megtanultam. De tudtam, hogy csaló vagyok. Csak egy nagy csaló, merthogy minden..minden ami számított nekem elveszett a lánnyal aki táncolt. De tudod mit? Amikor ma nektek táncoltam, emlékeztem..emlékeztem magamra. És tudod? Tudod..? Rájöttem, hogy ezt..ezt, ezt nem lehet ki-írtani. Akkor, akkor mi veszteni valóm lehet? Nincs semmi amitől félnem kellene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése