
Találd meg azt a férfit, aki összeszedegeti az összetört szíved minden darabját, újra összeilleszti őket, de egy darabot megtart magának, s a hiányzó részt, az övével pótolja ki.

Sok szerelme volt, mindegyikről azt hitte, hogy szereti, de mindig eljött az a pillanat, amikor a szerelem egyik percről a másikra elmúlt. Az összes dolog közül, amit ismert, a szerelem volt a legbonyolultabb. Most éppen egy nála idősebb fiúba volt szerelmes. (…) Újra hitt a szerelemben, az érzelmeire hagyatkozott, de annyi csalódás érte, hogy már semmiben sem volt biztos. Ennek ellenére még mindig ezt tartotta élete nagy kincsének.

Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?

Felelj! Miért csinálod, hogy engem közel engedsz, de magadat távol tartod tőlem? Kimondom helyetted, amit te nem mersz: nem tudod elviselni, hogy voltak már előtted is, akik megcsókolhattak, és akikről azt hittem, hogy szeretem őket. Nem tudod elviselni, hogy nem tőled tanultam meg, hogyan kell visszacsókolni.

A veled töltött idő ráébresztett arra, mi hiányzott eddig az életemből. Minél többet vagyunk együtt, annál inkább veled képzelem el a jövőt. Ezt korábban senkivel kapcsolatban nem éreztem! Sőt, lehet, hogy nem is fogom. Mielőtt megismertelek, soha nem voltam szerelmes! Bolond lennék, ha nem küzdenék érted!

Egy ideje emésztem magam érted. Gondolom, nem tűnt fel. Sebaj, nekem nagyon is feltűnt. (…) Firtatni kezdte: ugyan miért nem eresztem a közelembe, miért menekülök előle? Hogyan is válaszolhattam volna? Mondjam, hogy beleszerettem a Holdba? A Napba? Nehogy azt hidd, hogy a nevedet suttogtam a párnámba elalvás előtt. Éppen csak ideges voltam és undok, nem akartam felfogni az okát.

Szerelmes lenni valakibe, aki még azt sem tudja, hogy létezel, nem a legrosszabb dolog a világon. Ami az illeti, épp ellenkezőleg. Olyan, mint amikor az ember bead egy dolgozatot, ami tutira egyes, de egy ideig még nem javítják ki – az a fajta nyugalom, amikor még nem utasítottak vissza, de tudod, hogy hamarosan be fog következni.