Woody Allen

Nem mintha félnék meghalni. Csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik.

Woody Allen

Az élet dolgait két részre osztom: rettenetesre és kibírhatatlanra.

Paulo Coelcho

Az első szerelem soha nem múlik el, de mindig véget ér.

Paulo Coelcho

Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem.

Paulo Coelcho

A szerelem nem kérdezhet sokat, mert abban a pillanatban elkezdünk gondolkodni, elkezdünk félni is.

Paulo Coelcho

A tündérmesékben a hercegnő megcsókolja a rút varangyot, és az daliás herceggé változik. A való életben viszont a herceget csókolja meg, aki pedig rút varanggyá változik.

Paulo Coelcho

A boldogság egy olyasvalami, ami megsokszorozódik, amikor osztoznak rajta.

Két dolgot nem bírtam elviselni világéletemben. Az egyik, hogy egyedül vagyok, a másik, hogy van valaki velem.

Az érzés mikor várod a választ, mikor érzed, hogy alakul valami, de megvan még a kellemes bizsgergés, a pozitív bizonytalanság...mikor pillangók vannak a gyomrodban, tudod, hogy meg fog csókolni, tudod hogy ugyanarra vágytok, de mindketten tökéletesre akarjátok a pillanatot...ezért megéri várni és élvezni minden percét.

- Szeretsz?

- Nem tudom.- Mért nem?- Nem vagyok biztos.- Kételyek?- Azok.- Akkor mit érzel?- Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova… csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok… Néha utálom, ahogy kinézel. De ezt se mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet, olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem… ez bonyolult.- Akkor szeretsz?- Azt hiszem… 

Szóval, vége a bálnak, mi?

Igen, de otthagytam egy üvegcipőt és egy névjegykártyát, hátha túl hülye a hercegem. :)

Oké, kimondom: hiányzol. Fáj, hogy másnak udvarolsz és hogy ilyen könnyen túltetted magad rajtam, bár ez az én hibám… én mondtam, hogy legyen vége és én nem mentem utánad… Megbántam volna? Lehetséges… sőt! Biztos. Bár ebben még most sem vagyok határozott. Kételkedem abban, hogy jó döntést hoztam, de ez már nem számít, hisz te túltetted magad rajtam.

"A szerelem olyan, mint a kábítószer.

Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek.Aztán másnap többet akarsz.Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek.Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejtheted.De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz.Ekkor már három óráig gondolsz rá, és csak két percre tudod elfelejteni.Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját.És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért."

Lehet, hogy szerettél volna, ha ismertél volna. Ha ismerted volna a gondolataimat. Ha végigsétáltál volna az álmaimon, és az emlékeimen. Igen, lehet, hogy szerettél volna. Ha csak rászántad volna az időt...:/

Én nem vagyok tökéletes lány…nem majmolom a divatot...úgy öltözködöm, ahogy számomra a legjobb..és érdekes, mert nem kellenek órák ahhoz, hogy szépen elkészülődjek és még így is a legjobb formám adom..Nem vagyok elkényeztetve,de szép vagyok, viszont nem rettentően, és nem is vagyok full okos sem. Nem nagymenőzök, és nem szorulok arra, hogy túl jónak tartsál, sem arra, hogy nyalizzál, vagy éppen elítélj akár egyetlen hibám miatt...Csak éppen azt szeretném, hogy tudjam így is számítok valakinek/valakiknek, hogy én is hiányoznék,ha véletlenül csak eltűnnék..

Saját magam vagyok a legnagyobb akadály a legnagyobb vágyam teljesülése útjában.

A nőiesség olyan, mint egy pókháló. Az is fennakad rajta, akit nem akarsz.

Normális embereknek tovább tart kimondani, hogy szeretlek. Első lépcső, mikor azt hiszed, hogy azt hiszed. Aztán eljön a pillanat, mikor azt hiszed, hogy tudod. Aztán jön az, mikor tudod, hogy tudod, de nem tudod kimondani. És akkor következik az, amikor tudod, hogy tudod és már nem bírod visszatartani.

Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba.

Láttam a szemében, hogy rengetegszer elképzelte már ezt a pillanatot: hogy mi lesz körülöttünk, milyen lesz a hajam, milyen színű ruha lesz rajtam. Szerettem volna azt mondani, hogy "igen", hogy nem fogom visszautasítani, s hogy a szívem megnyerte a háborút. Szerettem volna elmondani, mennyire szeretem, és mennyire kívánom.

A szívem meghallotta, mit súg az ő szíve, és boldog volt.

...csak pislogtam...azt mondják, hogy minden egyes pillantásunk egy kép az elménkben elraktározva..azt hiszem én akkor belőled egy egész albumot készítettem. 

Szerelem-az amnézia egyik formája mikor egy lány elfelejti, hogy 1.2 milliárd srác van a világon.

Mindig arra gondolj, a "nagyon szeretlek" kijelentésre az a leggyönyörűbb válasz, hogy "én pedig érzem, hogy nagyon szeretsz".

Nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki.

Úgy lehet a legjobban barátságot építeni, ha nyíltan elmondjuk a másiknak, mit gondolunk, mit érzünk. Ahogy most mi ketten csináljuk. Őszinték vagyunk egymáshoz, ezért barátok vagyunk.

A barátságban az a jó, hogy amit az egyik gondol, szívesen gondolja a másik is.

Ha nem a csillagokat bámulták, akkor beszélgettek. Bármiről, ami csak az eszükbe jutott. Nem volt jelentősége - mégis fontosabbnak tűnt bárminél a világon. Barátok között ilyen időtöltés a beszélgetés.

Az utolsó piszkos tánc című film.

14-15 éves koromban felfedeztem a táncot. Szinte…szinte szerelmes lettem. Olyan volt mint a repülés, egy szédült mámor, mikor színből színbe szállsz… vörös és kék és zöld és…és mintha a lelkem áradt volna ki a pórusaimon át és..és megnőttem volna a színpadon, mert ott több voltam mint amit látsz. Úgy éreztem hogyha ezt az egészet beleöntöm a táncba és ha csak egy ember van aki megérti..Megérti hogy mik vagyunk..Akkor megérte, tudod? Aztán, mit talált ki ez a szédült lány?...Úgy döntött hogy elmegy New Yorkba..És ez bizony nem volt jó ötlet. Magammal vittem mindezt a balett iskolába és azt hiszem nem lelkesedtek érte. De kitartottam…kitartottam. És aztán bekerültem Alexhez. Tudod megesküdtem arra, hogy nem engedem meg hogy ez még egyszer előforduljon. És elkezdtem..elkezdtem képezni magam,.. elkezdtem képezni magam, hogy olyan legyek mint mindenki más, mert elég rosszul éreztem magam a bőrömben és úgy láttam, hogy másoknak nincsenek ekkora problémái érted?? Úgyhogy elkezdtem képezni magam, hogy hogyan öltözzek, beszéljek, viselkedjek,..és megtanultam, megtanultam. De tudtam, hogy csaló vagyok. Csak egy nagy csaló, merthogy minden..minden ami számított nekem elveszett a lánnyal aki táncolt. De tudod mit? Amikor ma nektek táncoltam, emlékeztem..emlékeztem magamra. És tudod? Tudod..? Rájöttem, hogy ezt..ezt, ezt nem lehet ki-írtani. Akkor, akkor mi veszteni valóm lehet? Nincs semmi amitől félnem kellene.

Kristin Cashore: Graceling- A garabonc

Úgy sírt, mint akinek megszakadt a szíve, és nem értette, ez hogy lehetséges, amikor két ember szereti egymást.

Kristin Cashore: Graceling- A garabonc

Képtelen volt rájönni, hogy lehetett olyan ostoba, hogy éppen belé lett szerelmes, és még mindig nem hitte el igazán, hogy a fiú így érez.